A Varázslatos Jégvilág- ahogy Alexei
és Dimitrij meséli
Szöveg:
Helga Dobor
Képek © Hajni & Helga Dobor
 |
Már biztosan olvastad előző beszámolónkat a Cirkusz a jégen előadásról.
Nagyon jól éreztük magunkat az előadáson, nagyon szórakoztató volt. A show után kaptunk egy lehetőséget a
cirkusz igazgatójától, Kristóf Istvántól hogy a műsor két koreográfusával, Dimitrij Mokricin-el és
Alexei Zheleznjakov-al beszélgethessünk a munkájukról.
Ők egy éve vannak a társulattal és a művészekkel együtt csodálatos előadást hoztak létre.
|
Még sohasem láttunk ilyen showt előtte,
és hát egy műkorcsolya rajongó számára ez tényleg más jellegű
előadás, mint amit megszokhattunk. Habár, mint megtudtuk, 25
évvel ezelőtt egy hasonló show vendégszerepelt már hazánkban,
Budapesten. Lehetséges, hogy a mostani előadást meglátogató
gyermekek szülei láthatták is ezt. Hamar rájöttünk,
hogy a "Csodálatos Jégvilág" egy nagyon szórakoztató előadás,
és nem csak a gyermekek számára, de számunkra felnőtteknek is.
Nem meglepő ha azt mondjuk, nagyon tetszett nekünk. Rengeteg
kérdést szerettünk volna feltenni a koreográfusoknak, de az
interjú hamarosan egész más irányt vett, mint előtte terveztük.
Néhány kérdésünk lehet, hogy megválaszolatlan maradt
(legalábbis ebben az interjúban), de új és érdekesebb kérdések
kerültek elő, amikkel belátást nyerhettünk a jégcirkusz igazi világába.
Magyarországon ez egy nagyon szokatlan stílusú show, de Oroszországban több cirkusz is fellép a jégen.
Az itt vendégszereplő társulat Moszkvából jött "a Moszkvai Állami Cirkusz vagyunk, de a jégen" informál minket Alexei és Dimitrij. Mivel a show rengeteg artistából és korcsolyázóból áll, az első kérdés amit feltettünk az volt, hogy hogy lehet összeállítani egy ilyen társulatot.
.
"Az igazgatónk hívta meg az embereket a társulatba, így amikor mi elkezdtünk velük dolgozni, már megvolt egy kész csapat. De természetesen ez nem állandó összeállítás és nem is az eredeti már, hiszen egy ilyen nagy csoportnál az emberek folyton jönnek-mennek. Rengeteg ember lesérül, ezért is az igazgatónk feladata a fellépők összeállítása."
Alexei és Dimitrij nincsenek a showal a kezdetektől, sőt igazából még az előadás sem öltötte fel a végleges formáját.
"Mi egy éve kezdtük el koreografálni a programokat, de ez még mindig csak egy előzetes verzió. A teljes program szeptemberben lesz kész, és akkor ezt már Romániában mutatjuk be. Mi vagyunk az egyetlen koreográfusok itt, és ebben az előadásban két programot készítettünk, az egyik munkánk ahol a lány a lángoló hullahopp karikával lép fel, a másik a francia kosztümös is egy légi program. A többi programot Moszkvában készítették korábban, többnyire régebbi számokból jöttek. De pillanatnyilag a cirkusznak nincs több koreográfusa"
|
|
Habár egy ilyen show körül dolgozni óriási feladatot jelent, Alexei és Dimitrij teljesen véletlenül került a csapathoz.
"Véletlenül kaptuk ezt a munkát. Az igazgató, Janna Sevchenko meghívott minket a cirkuszhoz. Elkezdtünk dolgozni koreográfusként és először csak jégen kívül próbáltunk összehozni egy-egy programot. Amikor az igazgatónak megtetszett az ötletünk, akkor kezdtük ezeket az ötleteteket jégen megvalósítani.""
Szerintem mindannyian gyermekek vagyunk még a szívünkben, vagy ha nem is, legalább egy gyerek van minden családban. És Oroszországról az első sportág ami eszünkbe jut, az a műkorcsolya, vagy hasonló jeget igénylő sportágak, amik oly népszerűek ebben az országban. Ha ezt a két dolgot összepárosítjuk, nagyon szerencsés párosításnak tűnik, sőt mondhatni, a siker eleve garantált lehet.
"A műkorcsolya nagyon népszerű nálunk, és az emberek kedvelik a korcsolya és a cirkusz kombinációját. Szerintem azért is, mert így nagyon látványossá válik az egész, a tűz és a jég párosítása, a speciális kosztümök, a ruhák mozgása, a sebesség és a lendület a jellemzőek. És ezek együttesen létrehozzák azt a képet, ami elkápráztatja az embereket."
A show tökéletes kombinációja az előadóművészetnek és a korcsolyának, és az előadóművészetnek és a cirkuszi számok akrobatikájának. Összerakni a tűzet a vízzel, két ellentét. Mindkét terület nagyon különbözik, de a show nem csak ezt mutatja meg, hanem azt is, hogy mennyi mindenben megegyeznek. Ezekhez a mutatványokhoz olyan emberek kellenek, akik mindkét területen megállják a helyüket. Korcsolyázók lennének ők, akik megtanulták az akrobataművészetet? Vagy akrobaták, artisták, akik megtanultak korcsolyázni? Nem lehetett elmenni egy ilyen kérdés mellett.
"Mindannyian különböző területekről jöttünk, és nem mindenki tudott korcsolyázni a show előtt. Sokan maguktól kezdtek el korcsolyázni, sokan profi korcsolyázók voltak, és néhányan artisták, akik megtanultak korcsolyázni amikor a társulathoz csatlakoztak. Van egy másik show is Oroszországban, a Circus On Ice, és onnét is sok korcsolyázó jött át hozzánk. És gyerek csoportokbók is hívtunk meg fellépőket." |
|
Néhány korcsolyázó a csapatban nagyon profi korcsolyázónak tűnik, mindamellett, hogy kiváló artista is. Könnyen el tudnám képzelni, hogy valaki komoly versenyzői múlttal rendelkezhet köztük..
"Igen, ketten a csapatban profin korcsolyáztak ezelőtt. De többségük inkább profi edző volt, akik természetesen ezen a területen dolgoztak és korcsolyáztak is mellette, és mindegyikük a Testnevelési Egyetemen tanultak. Ők gyerekeket és felnőtt korcsolyázókat tanítottak elsősorban. Gyakorlatilag profi vagy amatőr korcsolyázónk azért nem igen lehet, mert ugye egy átlagos műkorcsolya pálya jóval nagyobb mint a miénk, ahol a versenyzőknek van elég helye lendületet nyerni egy-egy ugráshoz. Ez a mi jegünkön elképzelhetetlen, ezért is nem láthattok több profit, mert a tudásukat lehetetlen lenne megmutatni ebben az előadásban."
Úgy tűnik a csapat összeállítása nagyon vegyes, artisták, korcsolyázók, előadóművészek. Ezeknek az embereknek mindhárom terület mestereinek kell lenniük hogy egy ilyen jellegű showban felléphessenek. De nem csak erről van szó! Mindez nagyon veszélyes is, és nány jelenet nagyon bonyolult. Mint már említettem előbb, a csapat állandóan változik sérülések (többek között) miatt. Mindezeknek az elemeknek a kombinációja nem csak a show teszi egyre speciálisabbá, de a veszélyeket is megnöveli ugyanígy. Úgy éreztük, hogy mindegyik jelenet nagyon veszélyes, láttunk egyet- kettőt amelyik a legveszélyesebb jelzőt kapta tőlünk, de lehet, hogy ez csak kívülről szemlélve volt így, vajon ők mit gondolnak erről?
"A legveszélyesebb részek, amikor az artisták a levegőben vannak! Amikor leereszkednek, például partnerük vállán landolnak, a korcsolyaélek mindig kicsi vágásokat ejtenek partnerükön. Ezek az érkezések korcsolya nélkül is nagyon fájdalmasak, hát még amikor a légakrobata korcsolyában van, a fájdalom sokkal nagyobb. Mi úgy hívjuk ezeket, hogy malacperselyvágások, az alakjuk miatt. A másik veszélye a shownak a jég maga, hiszen ezen ugrálunk, sőt még biciklizünk is rajta (szintén korcsolyában- szerk.) és így tovább. És természetesen a jég minősége percről percre rosszabb, az artisták megcsúszhatnak és eleshetnek. Rengeteg hiba van a jégen, és balesetek könnyen történnek. Láthatjátok most is, milyen rossz a jég a végén!"
Megmutatja a jeget. A jégfelújítás történik éppen, egy férfi csinálja, kézi rolbával. Az eredmény sajnos nem tökéletes.
"A jég nem olyan mint a műkorcsolya versenyeken, itt sokkal veszélyesebb, és csak egy ilyen kicsi jégfelületünk van"
Azt hinné az ember, hogy a koreográfusnak csak annyi a dolga, hogy programokat hoz létre, de az ellentéte is igaz. Hiszen Alexei és Dimitrij nap mint nap a társulat mellett segédkezik..
"Folyamatosan utasításokat adunk. A csapattal jöttünk együtt, és velük együtt utazunk majd tovább."
Ennyi balesettel és sérüléssel számolva egy show során, lehetetlennek tűnik mindezt rugalmasság és mindig újabb és újabb tervezések nélkül elképzelni.
"A show több darabból áll, mindannyi megannyi jelenettel. Mindegyiknek egyéni koreográfiája van, így ha valaki megsérül csak az artisták száma változik. De ha történetesen ez az artista egy páros tagja, akkor helyettesíteni kell egy másik fellépővel. Ezt könnyű megvalósítani, hiszen mindannyian megtanulták a másik koreográfiáját is, nem csak a sajátjukat."
Láttunk néhány olyan műkorcsolya elemet a műsorban, amit igazából csak a legjobb korcsolyázóknál láttunk eddig, mert ezek annyira nehezek, mint például a Biellmann Piruett, a Halál forgás és a headbanger. Ezek a kifejezéseket mi a műkorcsolyából ismerjük, de a társulat is ezeket használja.
"Természetesen mi ismerjük ezeket a kifejezéseket! Azok, akik olyan területről jöttek, hogy semmit sem tudtak a műkorcsolyáról, nekik meg kellett tanulniuk ezeket a szavakat, ugyanígy természetesen a koreográfusoknak és a rendezőknek is tudniuk kell. Csak ezeket a szavakat használva tudjuk elmagyarázni, hogy mi is az, amit a jégen szeretnénk látni. Szükséges, hogy legyen egy közös nyelv, enélkül nem tudnánk megértetni magunkat."
  
Néhány szellemalak a fent említett elemekkel
Magyarország fővárosa, Budapest ad otthont minden évben a Nemzetközi Cirkusz Fesztiválnak, ami egy nagyon népszerű eseménnyé vált, nem csak itt Európában, de világszerte is. De nem Magyarország az egyetlen ország, ahol a csapat turnézott.
"Több országban is felléptünk Európában, mint például Franciaországban, Romániában. Alig vagyunk otthon a folyamatos vendégszereplés miatt, mi már majdnem egy éve nem jártunk odahaza! Szerencsére a csapat fiatal, így nem annyira nehéz ez a számunkra."
Ez a felelet egy érdekes témát hozott elő, amire mindig is szerettük volna tudni a választ, feltételezem ezzel nem vagyunk egyedül. Alig vagytok otthon, leszámítva azt a pár napot az évben, mit tartatok otthonotoknak egyáltalán? És milyen lehetőségeitek vannak arra, hogy a saját életeteket tudjátok élni?
"Természetesen van magánéletünk, de a kapcsolattartás a szeretteinkkel nem olyan egyszerű"magyarázza Alexei. "Egyikünk sem született Moszkvában, de én ott élek, míg a családom a szülővárosomban. Az összes barátom és kollégám Moszkvában él, ahogy a barátnőm is..."
Általában a shownak és cirkuszi társulatoknak a tagjai több országból származnak. De ez a cirkusz, a Moszkvai Állami Cirkusz úgy tűnik egy igazi orosz csapat.
"Mi mindannyian a hajdani Szovjetunió területéről származunk, tehát nem mindannyian vagyunk oroszok. Több artista jött Ukrajnából és Kazahsztánból is."Teszi hozzá Dimitrij.
"Én Moszkvából jöttem"
Amikor valaki ennyi országban jár, elkerülhetetlen hogy egy egy ország ne nője ki magát a kedvencé. Biztosan vannak országok, amit nagyon szerettek vagy esetleg azt érzitek, hogy szeretnétek ottmaradni örökre. A társulat március óta Budapesten vendégszerepel, és a fővárosunk Európa egyik legszebb városa.
"Nagyon szeretjük Budapestet! Az emberek nagyon barátságosak és melegszívűek itt! Tegnap amikor sétálgattunk a városban, néhány artista azt mondta, hogy ők szívesen itt maradnának, szeretik a várost!"
De sajnos nem maradnak örökre. A shownak mennie kell tovább, valahol máshol.
"Az utolsó előadásunk augusztus 28-án lesz, és 29-én indulunk. Lesz tíz nap a pihenésre, aztán a munka kezdődik újból újra, ezúttal Romániában"
Az interjút nem is fejezhetnénk be anélkül, hogy meg ne kérdeznénk Alexeit és Dimitrijt a saját szenvedélyünkről, a műkorcsolyáról. Sőt mi több. A cirkusz Moszkvából jött, Oroszországból, ahol a korcsolyának nagyon gazdag múltja és jelene van. Még a cirkusz közeli emberek is biztosan tudnak valamit a sportról.
"Természetesen mindig követjük a műkorcsolyát, szeretjük ezt a sportágat"
|
|
A kíváncsiságunk ismét előkerült. Elég ez mindahhoz, hogy kedvenceitek legyenek?
"Hadd gondolkozzam", mosolyog Dimitrij.
"Eeevgeeeni Plueesheenkoo!" (Nyújtja meg a betűket a névben, óriási tisztelettel.)
"Nekem is ő a kedvencem", válaszol Alexei is.
"Ő a legjobb", adja még hozzá Dimitrij
Nevetés mindenhonnét, mindannyian egyetértünk, nem is kérdéses.
"Nem csak profin korcsolyázik, de nagyon jó előadóművész is! Számunkra nem csak az a fontos, hogy valaki jól korcsolyázzon, hanem éreznünk kell az artista vért a korcsolyázásában. És Evgeniben benne van!
"
Azt hiszem tudjuk a választ a következő kérdésre, de akkor is... Meghívnátok, ha lehetséges lenne, fellépni egy showban?
"Igen, természetesen, nem is kérdés! Hiszen mi a legfontosabb egy művész számára, ha nem az hogy megnyerje a közönség szeretetét? És Plushenko egyértelműen képes erre"
Ezzel a zárszóval ért véget az interjúnk, és elindultunk hazafelé. Köszönjük szépen Alexei és Dimitrij hogy megválaszoltátok a kérdéseinket és időt áldoztatok ránk. További kellemes időtöltést kívánunk Magyarországon!
|